23. fejezet
Balhé a köbön

A klubhelyiségbe érve megtorpantak egy percre. Alex nem mehetett tovább, így Clarnek kellett volna felvinnie gyenge barátnőjüket a szobájába.

- Na jó, tudjátok mit? Van egy ötletem. Persze, csak ha benne vagytok.

- Attól függ, mi az.

- Nyugi Clar, semmi különös csak… arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ma este ott aludnátok nálam. - A két lány kissé meglepetten nézett a fiúra, aki már kezdte felvenni a háza skarlátvörös színét.

- Ne értsetek félre, csupán nem szívesen hagynám magára Hermionét és mivel én nem tölthetek vele kettesben egy éjszakát, így arra gondoltam, hogy aludjunk együtt hárman. - A lányok mérlegeltek egy kicsit, végül Hermione szólalt meg.

- De senki nem tudhatja meg! - A srác eszeveszetten bólogatott, így felmentek a hálóba. Ott Alex egy bűbájjal megnagyobbította az ágyat, majd óvatosan, belefektette Hermionét.

- Akkor te pontosan hova is szeretnél feküdni? - kérdezte barátnője.

- Szerintem közöttetek tökéletesen megfelel. - Azzal el is helyezkedtek. Óvatosan betakarták Hermionét és összebújtak. Már majdnem sikerült elaludniuk, mikor a lány megszólalt.

- Én… köszönöm srácok.

- Nincs mit Mione. Te már családtag maradsz, bárhogy is alakuljon.

- Erről jut eszembe! Szerintetek, mit szólna Piton ha, meglátna minket, ahogy itt fekszünk?! - kuncogott fel Clar.

- Az fix, hogy apám gondoskodna arról, hogy a neve ne öröklődjön tovább. - Erre mind a hárman jóízűen elnevették magukat, pár perccel később pedig a fáradtság álomba nyomta őket.


Reggel iszonyatos villogásra ébredtek és egy különösen vigyorgó Jonnal találták szembe magukat.

- Nocsak, nocsak miből lesz a cserebogár?! A húgom már nem is elég neked, szívtipró? Még az apád nőjét is lenyúlod! - ciccegett egy sort majd valamit meglebegtetett a kezében.

- Amiről nem tud, az nem is fájhat neki. Különben meg nekem csak egy nő kell, ő pedig itt fekszik a jobb oldalamon - nézett a kissé megszeppent Clarre, majd egy lágy puszit nyomott annak homlokára.

- Na mindegy, amúgy csak szívatlak titeket. Tudom, hogy nincs itt semmi különleges, de azért ezt a fényképet tegyétek el. Örök élmény - kacsintott egyet majd elindult a lépcsőn. – Amúgy a többiek várnak titeket. Engem küldtek föl, mert már izgulnak, hogy mi van veletek.

- Azt hiszem, most jobb lesz, ha lemegyünk. Hermione, te maradj itt szépen, mi meg majd hozunk neked valami kaját.

- Oké, de előre szólok, ha hoztatok reggelit és ettem is, megyek vissza edzeni.

- Micsoda? Eszedbe ne jusson!

- Ebbe nincs beleszólásod, Alex. Maximum, ha akartok, velem tarthattok, de én akkor is edzeni fogok, ha bele pusztulok is! - Alex kelletlenül bólintott, majd elvonultak Clarrel.



Két órával később már a szükség szobája előtt várakoztak a többiek is. Komolyan érdekelte őket, mit művelt a lány két nap alatt hogy ilyen állapotba került. Végül Hermione is megérkezett, s kinyílt az ajtó. A többiek döbbenten vették tudomásul, hogy amit látnak az több egyszerű gyakorló pályánál. Különböző csapdák és nehézségi szintű feladatok voltak szerteszét. Arról nem is beszélve, hogy mikor Hermione elkezdte az edzést a szívbaj jött rájuk.

Egyszerre megjelent öt halálfaló és megtámadták a lányt. A fiúk csak döbbenten néztek mikor egymás után semmisítette meg az ellenségeit. Végül változott a színhely: Egy sötét és ijesztő erőt éreztek. Feszülten figyeltek és egyre rosszabbul érezték magukat. Mikor rádöbbentek, miért, már késő volt Hermione felé két dementor közeledett és a lánynak csak nagyon nehezen sikerült elkergetnie őket. Azonban szusszanásnyi ideje sem volt. Szinte azonnal megjelent egy csuklyás alak, akivel vérre menő párbajt vívtak. Harc közben lekerült a csuklya és az alól szőke tincsek bukkantak elő.

Mindenki megdermedt, mikor rájöttek, hogy Hermione Lucius Malfoyjal küzd. A harc még folytatódott, de nem sokáig. A lány már kimerült volt, így nem tudott elég gyorsan reagálni. Egy taroló átok eltalálta és kirepült a pálca a kezéből. Végül a férfi lépett fölé, gúnyosan vigyorgott, majd egyszerűen kimondta rá a halálos átkot. Hermione iszonyatosan üvöltött és elsuttogott valamit. Ekkor a terem kiürült, csak a fáradt és szuszogó lány feküdt a földön. A barátai odaszaladtak hozzá, hogy felsegítsék. A lányok könnyes szemmel, a fiúk pedig elborzadva néztek rá.

- Hermione, miért teszed ezt? Az oké, hogy bosszút akarsz állni, de nem kéne tönkretenned magad.

- Jól vagyok, és ahogy mondtam, itt az Avada Kedavrától nem halok meg. Az csak egy Crucióval ér föl.

- CSAK egy Crucióval?! Te nem vagy normális. Asszem közülünk tudják páran mit is jelent az az egy kis átok! - grimaszolt Draco és hátat fordított a lánynak majd elindult az ajtó felé.

- Hova mész?

- Szerinted Granger? Most szépen lemegyek Pitonhoz és mindent elmondok neki.

- Ezt nem teheted! - ordította a lány. – Azok után annyival tartozol, hogy… - A srác visszafordult, de szeméből mérhetetlen fájdalom tükröződött csupán.

- Azzal semmire nem mész, ha most tönkre teszed magad. Csak egy megkeseredett ember lesz belőled olyan, mint ami ellen harcolsz. Higgy nekem, én csak tudom - hajtotta le fejét, majd folytatta útját, de mielőtt eltűnt, a kijáratból még visszaszólt. – Nem szólok neki, ha egy kicsit visszafogod magad. Ha még egyszer olyan állapotba kerülsz, mint tegnap, rögtön tudni fog róla. - Barátai döbbenten néztek utána.

- Valaki… valaki menjen utána. Ez neki is sok volt - mondta a lány majd talpra állt. Eileen azonnal elindult a szőke után. Hermione még gyakorolt egy kicsit, bár így is több mint négy órát töltöttek a teremben. Ezalatt a fiúk is kipróbálták magukat kisebb nagyobb sikerrel. Mindenki eljutott arra a szintre, ahol a lány állt. Ami nagyon nem akart menni, abban Hermione segített nekik. Végül délután három körül vonultak el pihenni.


A következő két nap is így telt és Hermione kezdett egyre idegesebb lenni, hogy nem sikerül túllépnie egy bizonyos szinten.

- Figyelj, szerintem pihenjünk egy kicsit. Apa már így is gyanakszik, hogy fél napokra eltűnünk - lihegte Alex.

- Rendben, akkor egy kis pihenő… amúgy mikor is kell mennetek a vacsorára?

- Mrs Weasley délután ötöt mondott apának.

- Te, Hermione, nem izgulsz, hogy Perselus rájön, hogy nem is vagy az Odúban, hanem végig itt voltál?

- Nem, Draco. Biztos vagyok benne, hogy ő nem fog elmenni Ronékhoz. Mindig is utálta az efféle összejöveteleket. Most pedig elég elküldenie Alexet és Eileent.

- Erre ne vegyél mérget, Mione. Apa elég furcsa mostanában. Szerintem el fog jönni és akkor bukta van. - A lány idegesen pattant föl, majd intett a többieknek, hogy kezdjenek el gyakorolni.

- Addig még van három óránk. Legalább egyet gyakorlással töltünk.

Neki is láttak a feladatnak, de úgy húsz perc után megtörtént, amitől mindenki megijedt. Egy átok eltalált egy oszlopot, ami nagy robajjal tört ezernyi darabra. Hermione szerencsétlenségére éppen alatta állt, így alig tudott elugrani, de bal karja így is a törmelék alá szorult.

- Áááá… hogy az a jó édes… - A lány már majdnem elsírta magát, mikorra sikerült kiszabadítani. Gyorsan ellátták a sérüléseit, amennyire tudták.

- Hermione, eltört a bal alkarcsontod. De ami rosszabb, nem tudom rendbe hozni, mert a törött csont átszúrta a karodat. Először azt kell visszatenni. - Draco nagyot nyelt. – Merlin, segíts! Fiúk, fogjátok le! Eileen, ha szólok, beadod neki a bájitalt. - Egységes bólintás után készen álltak a műveletre.

- Hermione, erősnek kell lenned oké! - A lány bólintott, majd Draco hozzálátott a művelethez. A Griffendéles lány nem hazudtolta meg házát és összeszorított fogakkal tűrte a nem kis fájdalmat okozó műtétszerűséget. Nagy nehezen sikerült helyére rakni a csontot és beadni a lánynak a gyógyitalt.

- Nagyon bátor boszorkány vagy te, hallod-e? - ejtett meg egy halvány mosolyt Draco a lány felé.

- Az, de még mennyire. Most gondoljatok bele, mi lenne, ha Hermione génjei meg az apámé keverednének. - Hermione sápadtabb volt, mint ezelőtt bármikor.

- Hé-hé, nehogy már elájulj itt nekünk! Figyeljetek, kibírja a legrosszabb átkokat. Túléli a ráomló falakat és a fájdalmas gyógyítási módszereket. De nem bírja, ki ha szóba kerül az apám - csóválta a fejét vigyorogva Alex. Visszavitték a lányt Alex szobájába, majd elindultak, hogy valami ennivalót szerezzenek neki.

Egy halom édességgel tértek vissza és a legfinomabb falatokkal. Eközben a lány átöltözött és lezuhanyzott. Egy magas nyakú, kötött pulcsit és egy farmert vett föl, abban várta a többieket, akik egészen az indulás pillanatáig vele maradtak.

- Ugye tudjátok, hogy ez már felér egy szentségtöréssel?! Négy Mardekáros a Griffendél klubhelységében! - Draco csak gunyorosan elvigyorodott.

- Jaj már, ne legyél ünneprontó! Amúgy ezt még a gyerekeimnek is el fogom mesélni, hogy megjártam az ellenség táborhelyét! - tett rá egy lapáttal Blaise.

- Miféle gyerekek? Te haver, kihúzod a gyufát nálam, ha csak egy ujjal is hozzá nyúlsz a húgomhoz! - fenyegette meg barátját a szőke srác.

- Na, Draco, azt hadd döntsem el én, hogy ki nyúlhat hozzám, mikor és hol! Amúgy meg mindez engedélyezve van Blaisenek, úgyhogy… - vont vállat majd úgy letámadta a vigyorgó Zambinit, hogy az szinte beleszédült a csókba. Általános jókedv lett úrrá a társaságon. Draco egy pillanatra nézett csak Eileen felé, aki meglepő módon állta a kutató pillantást és kis mosollyal a szája szegletében nézett titkos szerelmére. Ez olyannyira furcsa volt a fiú számára, hogy teljesen belepirult még csak a gondolatba is hogy tetszik a lánynak.

- Na jó, srácok, ennyi elég volt a jóból. Lassan indulnotok kell, mert még szólnotok kell Perselusnak is, hogy elmentetek.

- Hát, szerintem csak beszólunk érte, mert jönni fog. Higgy nekem, és ne rázd a fejed! Na mindegy. Akkor este találkozunk, szia. - A csoport levonult a pince felé, ám mikor a főbejárathoz értek, megtorpantak. Piton állt velük szemben, méghozzá teljes harci díszben.

- Oóó… azt hiszem, itt ma még botrány lesz - suttogta oda Blaise Tyának.

- Az semmi, szerintem temetés is lesz, mert mi sorban ki leszünk nyírva. Aztán Perselus végkimerülésben szívrohamot kap - húzta el a száját Draco.

- Mire vártok még, tapsra? Már ott kéne lennünk, siessetek! - morogta a fiataloknak a professzor.

- Valakinek de sürgős lett hirtelen! - suttogta Eileen testvérének. Az csak egyetértően bólogatott.

- Figyeljetek, a végsőkig ki kell tartanunk. Nem szabad lebuknunk. - Egyöntetű bólintás után beérték a férfit, hogy megkezdjék közös utazásukat, méghozzá zsupszkulccsal.


Az Odú konyhája, ahova a kis csapat érkezett szépen fel volt díszítve és a jelek szerint valami tértágító bűbájon esett át, mert mindenkinek jutott hely az asztalnál. Dracóék jeleztek Harryéknek, hogy Hermionét fedezni kell. Azok vették a lapot és mindent megtettek, hogy kerüljék a témát, de minden igyekezetük ellenére is lebuktak. Már a vacsora vége felé jártak, mikor Mrs Weasley tudta nélkül elszólta magát.

- Azért sajnálom, hogy Hermione kis drágám nem jött el. Nagyon maga alatt van az a lány. Úgy sajnálom a kicsikémet - szontyolodott el a nő. Piton úgy kapott az információn, mint szomjazó ember a sivatagban a víz után.

- Ezt hogy érted Molly? Hol van Hermione? - nézett most már a fiatalok felé, akik egyre jobban szerettek volna minimum kerti törpe méretűre összemenni. – Hallgatom a magyarázatot! Hol van Hermione?! - A fiatalok csak a fejüket rázták és makacsul nem néztek a férfi szemébe.

- Mi a baj Perselus? Hiszen Hermione a kastélyban van, nem? Én úgy tudom, hogy nem volt kedve most ünnepelni, ezért ott maradt. - Piton dühös pillantására a fiatalok egy pillanat alatt egymás mellett termettek és védekezőleg bújtak Alex mögé.

- Na most már engem is érdekel a dolog. Hol van az a szerencsétlen lány! - A gyerekek - igen ebben a helyzetben ismét gyerekeknek érezték magukat, akik igencsak rajta lettek kapva egy jó kis csínyen – nyakukat behúzva igyekeztek összemenni olyan apróra, hogy szabad szemmel ne is lehessen őket látni.

- Válaszokat várok, nos? - Ha szemmel ölni lehetett volna, akkor a konyhában már hulla hegyek lettek volna. Végül Alex törte meg a csendet.

- Biztonságban van. De nem akarta, hogy bárki tudjon róla, hogy igazából ott maradt a Roxfortban.

- Á, szóval a kisasszony szeret bújócskázni! - vicsorgott maga elé és már vette is föl az útiköpenyét. A srácok egyszerre ugrottak felé és fogták le a férfit.

- Azonnal eresszetek el! Nem halljátok? – ripakodott rá a fiatalokra.

- Nem! – kiáltotta Harry.

- Most nem… - folytatta Alex.

- … mehet oda! – fejezte be végül Harry a mondatot.

- Ugyan miért nem? – kérdezett vissza az egyre dühösebb professzor.

- Mert… csak! – motyogta Harry, mikor nem tudott mit kitalálni.

- Ez nem tűnik nyomós indoknak! - morogta a férfi immáron kiszabadulva.

- Nézd, apa! Elmagyarázom. Hermione nem bírt most boldog környezetben lenni a szülei miatt, ezért ott maradt a kastélyban. Továbbá azt sem akarta, hogy más megtudja. Clar jött rá az egészre két nappal ezelőtt, mikor… - a mondat végét hirtelen harapta el, ami a férfi figyelmét is fölkeltette.

- Mikor? – kérdezett vissza kíváncsian.

- Ez most nem fontos! A lényeg, hogy nem akart a közeledben lenni, és ezt mi elfogadtuk. - vette át a szót Eileen.

- Nézd Perselus, Hermione nincs olyan állapotban, hogy elviselje az ordibálásodat.

- Köszönöm a felvilágosítást Draco, de akkor is meg fog hallgatni. - Azzal ki is szaladt a birtok határáig ahol Roxmortsba hoppanált.

- Szerintem utána kell mennünk. Amilyen állapotban van most Hermione, képes és kinyírja apámat – jegyezte meg aggodalmaskodva Alex.

- Mi van Mionéval?

- Nyugi Harry, annyira nem gáz, ha leszámítjuk a mániákus gyilkolási lázát.

- Draco túloz, csak annyi van, hogy Hermione egy kicsit megszállottan akarja kinyírni Luciust. Ezért olyan mértékű gyakorlásba kezdett, hogy két napja majdnem belehalt. A mairól nem is beszélve.

- Merlinre, ez a csaj megőrült!

- Ron, ez nem újdonság, de most húznunk kell, a többit majd megtudjátok, ha visszajöttök, vagy írunk, hogy mi a helyzet. – Azzal a Zsupszkulcs segítségével visszatértek a kiindulási ponthoz.

Piton tajtékozva rohant a Griffendél torony felé. Mikor elérte a lányok hálótermeit, sorra benézett mindegyikbe, de nem találta a lányt sehol. Furcsa ötlettől vezérelve benézett a fiúkéba is. Hermione ott aludt Alex ágyán. Olyan békés volt, hogy Perselusnak egy pillanatra elszállt minden dühe, de amint a lány mocorogni kezdett ismét kitörni készült.

- Ms Granger megtudhatnám, hogy mit keres a fiúk hálókörletében, és azon beül is a fiam ágyában?! - Hermione ijedten pattant föl, kissé talán túl gyorsan is, így megszédült.

- Tudtommal szünet van, tanár úr. Ahhoz pedig igazán nincs köze, hogy kinek az ágyába bújok be. - Pitonnak ekkor mentek el otthonról. Nem elég, hogy ez a csitri elhagyja, játszik az érzelmeivel, még a fiánál is bepróbálkozik. Hermione észrevette az idegesen villanó szemeket így jobbnak látta menekülési útvonalat keresni. Gyors mozdulattal eliramodott a lépcsőn lefelé, de nem volt szerencséje, mert a professzor a klubhelyiség nappalijában utolérte.

Olyan irdatlan erővel kapta el a lány kezét és fordította maga elé, hogy a halk reccsenésre és a lány nyöszörgésére szinte oda sem figyelt. Ekkor léptek be a többiek is és nagy rémületükre rosszabb volt a helyzet, mint várták.

- Azonnal eressze el a kezemet, Piton professzor! - ordította magából kikelve a lány.

- Arról ne is álmodjon Granger, amíg meg nem magyarázza nekem ezt az egészet!

- Apa engedd el! Ez fáj neki! - ordította immáron Eileen is.

- Ugyan már egy kis szorongatásba senki nem halt még bele! - Még szorosabban kezdte el fogni a lány karját. Ekkor tűnt csak föl neki, hogy valami nedveset érez a tenyerén. Mikor lenézett, látta, hogy a világos pulcsi átázott a vértől. Megrettenve engedte el és lépett egyet hátra. Alex fogta magát és nem hazudtolva meg Piton vérmérsékletét, olyan jobbegyenest húzott be apjának, hogy az hanyatt esett a földön. Tovább is folytatta volna, ha Draco és Blaise le nem fogják.

Perselus enyhe sokkot kapott, nem értette mi folyik itt, miért vérzik a lány karja, és miért támadt rá ilyen durván a saját fia. Mikorra észhez tért, Hermionét már ismételten körülvették barátai és felvitték Alex ágyába. Piton kíváncsian sietett utánuk, hogy végre magyarázatot kapjon a történtekre, de amit ott látott elborzasztotta. Hermione testét megannyi zúzódás, véraláfutás és mély sebhelyek borították. Idő közben lekerült a lányról a pulcsi, így történhetett meg, hogy láthatóvá váltak sérülései. A karja, amit a férfi pár perccel azelőtt még szorított, most iszonyatosan vérzett.

- Basszus, ilyen nincs! Ez rosszabb, mint az előző volt! Oké, valaki hozzon meleg vizet és egy tálat, amiben megmoshatom a kezem! Eileen, kéne még a Pótcsont Rapidból, de ne a simát hozd, hanem a háromszoros adagot. Alex… kéne egy tőr… de nagyon éles legyen. - Erre már Hermione is megnyikkant. – Nyugi kislány, igyekszem, hogy ne fájjon. Piton húzzon innen, vagy legalább ne legyen láb alatt, ha már megcsinálta a bajt! - ordította most a férfinak, aki dermedten nézte Hermione szenvedését.

- Draco, baj van, nincs több, csak egy adagra való. És Sebhegesztőnk sincs már - futott be Eileen a kezében egy kisebb fiolával.

- Perselus, ne csak állj ott, mint egy barom! Vannak bájitalok a szekrényedben? - A férfi bólintott, eleresztve füle mellett a jelzőket. – Akkor mire vársz még, csodára? Hozd már őket vagy Hermione elvérzik! - A férfi sarkon fordult és eszét vesztve rohant a terme felé. Amit csak tudott, összeszedett, majd visszament a toronyba. Ott már javában folyt a beavatkozás.

Tisztán lehetett látni a törött csontot, ami ismételten átszúródott a karon ám már hosszában egy vágás is volt mellette. Hermione már nem bírta visszafojtani könnyeit, így még ijesztőbb látványt nyújtott. Mikor helyre rakták a csontot, a szőke srác egy rögzítő varázslatot küldött rá, majd beadta a vérzéscsillapítót a lánynak.

- Rendben, várni kell egy kicsit, amíg hat a bájital, csak utána zárhatom be a sebet. – Mione bólintott egyet, s fejét a sarokban kuporgó férfira irányította, aki összetörten, lábait maga elé húzva gubbasztott és enyhén remegett a válla. Mindenki meglepetésére a lány megszólalt. Hangja csendes és rekedt volt.

- Adjatok neki nyugtatót… kérlek. - Ekkor már a férfi is ránézett és most tisztán láthatták, ahogy Perselus arcán végigfolynak a könnyek, mikor az ágyon szenvedő lányra néz. Eileen lépett oda elé, hogy beletukmálja a bájitalt. Ahogy ez, úgy Mione bájitala is hatott. Nem telt bele sok idő, a vérzés csillapodott és így már beadhatták a hiányzó főzeteket.

- Most már rendben leszel Hermione, de ha Madame Pomfrey visszajön, feltétlenül menj le hozzá! A másik: nincs gyakorlás, kiképzés, megerőltetés, semmi. Világos voltam? - dorgálta meg a lányt Draco.

- Vicces vagy, ugye tudod? Már most olyan, mintha orvos lennél… jó gyógyító lesz belőled. - Azzal el is aludt, de nem merték magára hagyni, így jobbára letelepedtek a környező ágyakra. Piton csöndesen üldögélt a földön a lányt figyelve.

- Ugye tudod, hogy mekkora egy állat vagy?! - Fia szinte köpte a szavakat és ebben a percben talán jobban hasonlított apjára, mint valaha.

- Alex! Elég lesz, ezen nem lehet változtatni. Azt hiszem jó lecke volt mindenkinek - nézett rá Clar, s levett egy fényképet az asztalról. Az körbejárt és mindenki mosolygott rajta egy keveset. Mikor Pitonhoz ért, az meg se akarta nézni, aztán mégis a kezébe vette. Két oldalt a lányok középen pedig Alex feküdt a legnagyobb nyugalomban.

- Azután készült, hogy megtaláltuk Hermionét két napja. Mostanában nagyon sokat edzett mondhatni, ész nélkül. Olyannyira, hogy akkor este majdnem meghalt. Akkor is Draco és Eileen mentette meg - A férfi ugyan felemelte tekintetét, de abból nem lehetett kiolvasni semmit. – Ma megint lent voltunk vele, mikor edzett, még szerencsére, mert megsérült. A kezére dőlt egy oszlop. - Piton meg akart halni, nem akarta tovább hallgatni azt a rengeteg fájdalmat, amit ő okozott a lánynak.

- Eltört a karja, akár csak az előbb. Helyre raktuk és minden rendben is volt. De úgy látszik, hogy a szorításod miatt újra eltört és ugyanúgy jártunk, mint az első alkalommal. - Piton mélyen lehajtotta a fejét. Draco hangja nyugodt volt, de mégis, aki hallotta, megremegett a hidegségétől.

- Én… sajnálom

- Ne nekünk mondd, hanem neki! - morogta Alex. – Azt a monoklit a szemed alatt meg veheted az elmúlt tizenhét év kamatának.

Ami igaz, az igaz, Perselus jobb szeme lilán világított. Erre már halk kacagás töltötte be a szobát. Eileen elkezdett nevetni, amit a többiek sem tudtak megállni. A vége az lett, hogy Hermione is felébredt és kérdőn nézett a többiekre.

- Mi olyan vicces?

- Bocsi nem akartunk felébreszteni csak… csak Perselus szemén röhögtünk. - A poén kedvéért még meg is mutatta a lánynak, aki egy enyhe mosolyt engedett meg felé.

- Szép munka… kisfiam… de… miért apádon gyakorolsz?

- Bocs anya, de tudod, még nem kaptam meg a bokszzsákomat, amit karácsonyra ígértél és valljuk be már tizenhét éve viszketett a tenyerem. - A lány csak megcsóválta fejét. Perselus még mindig csöndben ült és meredt maga elé. Emésztgette a hallottakat. „kisfiam” „apádon” „anya” valahogy boldogság öntötte el ezeket hallva. De még is szomorú volt, hiszen az imént húzásával valószínűleg mindent elrontott. Talán végleg.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.